2.rész

Elöző részből:


-Nem értelek.Úgyis az én házamban lesz.-Igen,Kevinnek igaza van.Az ő lakása a buli központunk.Legyen szó a szülinapomról,Lili szülinapjáról vagy Kevin szülinapjáról,szilveszterről vagy karácsonyról vagy csak egy átlagos sulis buliról.Mindig Kevinnél tartjuk,mivel neki nagy lakása van és a szülei soha sincsenek  otthon.
-Ja,de én vagyok az,akinek pakolnia kell.
-Jaj már Lili.Ez együtt jár a bulival.
-Nem vesztek rá-mondta.
-Lili-néztünk rá,mind a ketten bociszemekkel.
-Ne nógassatok már!
-Kérlek!
-Mon Dieu!-fogta a fejét.
-Köszi!-öleltük meg Kevinnel jó,szorosan Lilit.

Amint véget ért az utolsó óránk átmentünk Kevinhez.Lepakoltunk a szobájában,majd majdnem mindenkinek a suliból küldtünk egy kör e-mailt.



"Túl sok a stressz?Lazulnál egy kicsit?Gyere át nyolckor Kevinhez,ha nem akarod kihagyni az évszázad buliját.Semmi képnsem ajánlom,hogy kihagyd!😊"



Ezek után elmentünk vásárolni,majd mindent előkészítettünk.Lilivel gyorsan hazaugrottunk,hogy átöltözhessünk és rendbe hozzuk magunkat,aztán ismét csatlakoztunk Kevinhez.Talán nem nyernék meg a legjobb házigazda címet mivel fél kilenc körül még senki sem érkezett meg,így mi megittunk pár pohárnyi alkoholt,de mivel nem is akarjuk megnyerni a legjobb házigazda kupát,így nem számit,ha kicsit beindítjuk a bulit.A hangszórókból üvöltött a zene és a második feles utn Lilivel belekezdtünk a tánvba,majd nem sokra rá megszólalt a csengő és mikor Kevin ajtót nyitott besereglett a nép.Percek alatt úgy megtelt a ház,hogy levegőért kiáltott a tüdöm,de még nem mehettem ki az erkélyre levegőzni,mert ki kellett,hogy szolgáljam a vendégeket.De még ennek ellenére is egész jól éreztemagam,mígnem számomra váratlan vendégek érkeztek.Az ajtó kinyílt és Tomo lépett be rajta Ritával és Márkkal a háta mögött.Egy pillanatra elállt a lélegzetem mikor megláttam és a tekintetünk összetalálkozott.A kezem hirtelen verejtéktől úszot és kicsúszott a kezeim közül még a pohár is mielőtt a vendég kezébe adhattam volna.A zene némileg elnyomta az üveg hangját,amint találkozott a padlóval és darabokra tört,de még így is elég kínosra sikeredett az egész jelenet.Elnézést kértem és nekiálltam összeszedni a pohár darabjait.
-Vigyázz!Megvágod magad.-szólt egy hang.Felpillantotta a hang irányába,majd meglepetten vettem tudomásul,hogy Josh állt velem szemben.Legugolt és segített összeszedni az üvegszilánkok nagyobb darabjait,majd levett az asztalról egy műanyag poharat és abba szorta őket.
-Köszi.-feleltem,majd a következő percben Lili jelent meg egy söprüvel es lapáttal a kezében.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Persze!-válaszoltam.-Csak kicsúszott a kezemből egy pohár.-legyintettem.Mire újra hálát rebegtem volna Joshnak,addigra nyoma sem volt.
-Mikor megláttad Tomot...-fejezte be a mondatomat Lili.
-Ez nem igaz.-füllentettem,de hiába,mert Lilinek nem tudtam hazudni.Tudta,hogy igaza van.
-Menj,pihenj egy kicsit.Felváltalak.-ajánlotta fel Lili.
-Köszi.-éltem a lehetőséggel és helyett foglaltam az emeltre felvezető lépcsön.
Vajon csak azért jött el,hogy fájdalmat okozzon?Ismét...Mit akarhatott mondani a suliban?Hogyan lehetséges,hogy még mindig ilyen szívdöglesztő?
-Hahó!Axa!-integetett a kezevél előttem Kevin.
-Ne haragudj!Mondtál valamit?-kérdeztem.
-Hol jártál?Beszéltem hozzád,de te csak bámultál ki a fejedből.Megijesztettél.
-Jól vagyok.Ne haragudj.-kértem bocsánatott újra.
-Szeretnéd,hogy elküldjem őket?-kérdezte fejével jobbra biccentve.Oda sem néztem,hiszen tudtam,hogy ki áll ott.
-Nem.Nem kell.-ráztam meg a fejem egy mosoly kiséretében.
-Ha leszeretnél dölni,nyugodtan menj a szobámba pihenni.
-Köszi.-válaszoltam.-Csak egy kis frisd levegőre van szükségem.-mosolyogtam,majd feltápászkodtam a lépcsöről.
-Ha bármi van ,szólj.-mondta,majd egy puszit nyomott a homlokomra én pedig bólintottam és kisétáltam az erkélyre.Szerenycsére nem kellett osztozkodnom,senki sem volt az erkélyen.A korlátnak dölve bámultam a sötétségbe,majd valaki megszólalt és megdermedtem az ijedségtől.
-Szia!

1.rész

Elöző részből:
-Alexa-csendült fel a nevem.Igen...ő az egyetlen,aki így hívott.Mindenki csak Axa ként ismer.Még az elején csak Alexa voltam,de ez idővel változott.Azt mondták ez túl nagy energiát vesz igénybe,mármint a nevem kiejtése,így lassacskán és számomra értelmetlenül megkaptam ezt a bizonyos Axa-át,amit mára már teljesen megszoktam és elfogadok.Borzasztóan idegesítő,hogy ő még mindig úgy,hív,hogy Alexa.Nagyjából ugyanez van vele is.Mármint én adtam neki ezt a bizonyos 'Tomo' nevet.Már senki sem hívja így szerencsére.Csak mi Liliékkel.
Amint megszólított úgy éreztem,mintha még mindig ott,abban az évben lennénk,amikor még jártunk.
Sok idő kellett,mire válaszoltam.Válaszoljak-e egyáltalán vagy sétáljak tovább,mimtha mit sem hallottam volna.
-Igen?-fordultam vissza.
-Beszéljünk-válaszolta rám sem nézve.Remek.Vettem egy újabb nagy levegőt és leültem mellé.Hát akkor vegye kezdetét a beszélgetés,amit már több,mint három éve nem csináltunk.









Hogy miért ültem le mellé,ahelyett,hogy tovább sétáltam volna?Szerintem erre a kérdésre mindenki tudja a választ.
-Tudod...már én is beszélni akartam veled...-néztem rá,mikor végre hajlandó volt felemelni a fejét és rám nézni.Talán jobb is volt,míg nem nézett rám,a szemebe.Egy pillanatra teljesen elvesztem a szemében és féltem,hogy az én szemem  akár képes lenne elárulni,amit érzek.Ilyenkor nem tudtam rá haragudni,mikor a szemembe néz csak a pillangókat érzem a gyomromban és,hogy majd' kiugrik a szívem a helyéről.Ilyenkor teljesen megfeledkezem magamról vagy éppenséggel a tényről,hogy már szakítottunk ,vagyis szakított velem.Ilyenkor mintha nem is létezne Rita.De sajnos igenis létezik és Tomo barátnője ,szóval gyorsan észhez tértem,de még mindig furdalt a kíváncsiság,hogy miért szólított le.Mit keres itt?
-Egyébként neked nem az elsőn van az osztályod?-emlékeztettem.
-De-válaszolta.Egyszerű,rövid választ adott,mint mindig.Sosem volt túl beszédes és úgy tűnik ez nem is változott.
-Akkor miért vagy itt?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel,majd csak biccentett rám a fejével,ami magyarul annyit jelentene,hogy miattam.-Tehát?-próbáltam faggatni,de reménytelen.Vele beszélni?Előbb tanítok meg egy elefántot,minthogy ő megmagyarázzon valamit is.
-Mondani akarok valamit-válaszolt.
-Igen,ezt már mondtad...!Mi lenne az?-kezdett kissé kihozni a sodromból.Miért nem lehet végre kinyögni?Miért kell ennyire túl komplikálni?
Már éppen beszédre nyitotta volna a száját,mikor megszólalt a csengő és így teljesen tönkre vágta az egészet.A diákok,és a tanárok is egy csordaként vonultak ki a termekből a folyósora,majd megérkezett Rita is.
Mintha ott sem lennék,mintha nem is léteznek...teljesen átnézett rajtam és leült Tomo ölébe és hogy még jobban fokozza a kínos helyzetet,miszerint én és a volt barátom egy padon ülünk és beszélgetni próbálunk,megcsókolta.
De megérkezett az én felmentőseregem is,aki nem mást volt,mint Kevin.
-Menjetek szobára!-beszólással köszöntötte a két gerlicét,miközben felhúzott engem a padról és elsétáltunk onnan.Rita csak kinevette,majd folytatta a nyálcserét Tomo-val.
-Csak egyet árulj el!Mégis mit kerestél te ott?-nézett rám dühösen Kevin.
-Én...csak...beszélgettem vele.-hebegte.
-Igen?Nekem ne úgy tűnt.
-Semmit sem tudsz,oké!-fakadtam ki,bár ezt nem ő érdemelte volna ki.
-Jó.Nyugodj le!Azt hiszem nem is akarok-foglaltunk helyett Lili mellett.Kevin az egyik oldalára ült én pedig a másikra és bevágtuk a durcát.Köszönöm neki,hogy mint mindig most is kimentett a 'bajból',de ő tényleg nem érti ezt.Lili sem érti.Nem tudják,hogy min mentem keresztül és nem is kívánom nekik,hogy megtudják.Én tényleg azt hittem,hogy Tomo az igazi.Hogy örökké együtt leszünk,mint a mesékben.
Sosem gondoltam volna,hogy a legnagyobb bajban hagy magamra.Még,ha nem is volt,olyan hosszú idő,míg elértem azt,hogy kinyögje a maga stílusával,hogy járjunk akkor is.Egy évembe telt.Én voltam a legjobb lány barátja és ennyi.Mindenki azt hitte,hogy már réges-régóta járunk csak titkoljuk,de nem.Tényleg nem jártunk.Végül sikerült mégis bevallatnom vele,hogy ő is többet érez irántam,mint barát csak aztán...még az az egy év is jobb volt...olyan keveset voltunk együtt.
Én már szeptember közepe óta úgymond 'kiszemeltem' magamnak,még mikor elkezdtünk a kilencediket.A barátai által ismertem meg őt jobban és igazán.De amint véget ért a suli nagyjából a kapcsolat is köztünk,amit addig,oly szépen ápoltunk.A nyári szünet elején még beszéltünk néha telefonon vagy írt sms-eket,de aztán elmúlt.És mikor elkezdtük a tizediket úgy voltam vele,hogyha ő nem akkor én sem.Elhatároztam magamban,hogy vagy ő kezdeményez és újra építjük a barátságunkat vagy vége,én nem teszek érte.
És ő megtette.Tizedik elején,első nap odajött hozzám és szorosan magához ölelt.Az első ölelésem volt tőle.Minden ugyanúgy folytatódót tovább,mint a szünet előtt.Januárra elértem,hogy bevallja nekem a valódi érzéseit és 'összejöttünk'.
Majd  május nyolcadikán szakított velem egy sms-ben,miszerint ő nem is akarta ezt.Mindig is csak barát voltam neki és az is maradok.Talán még el is fogadtam volna ezt a döntését,ha nem a szüleim halála után írja.És én még ezek után is,annyi idő elteltével is szerettem.És,hogy mi erre a racionális válasz?
Én is szeretném tudni..Három éve lesz,hogy szakított velem.Azóta a nap óta nem is beszéltünk többet.Nem álltam vele szóba,ő pedig nem próbálkozott.A barátaival is megszakítottam a kapcsolatot,így csak Kevin,Lili és a nyomi osztálytársaim maradtak.Régen még összetartott a két osztály.A 10/b és 10/a,kitartottunk egymás mellett és jóban volt a két osztály,de megszakadt a kapcsolat.A harmadik osztállyal pedig sosem voltunk jóban.Nagyjából ismerem az embereket,akik odajárnak,hiszen mindhárman egyszerre kezdtünk,de különösebben nem tudok róluk sok információt.
A nagy morfondírozásból,hogy mi is történt régen ,Lili zökkentett ki.Újra valóságba.C'est la vie!
-Igen-fordultam felé.
-Te meg hol jártál?Már vagy fél órája beszél hozzám Kevin.Könyörgöm béküljetek ki-abajgatott Lili.
-Jó-válaszoltam,majd Kevinre néztem.-Szent a béke. -nyújtottam a kis ujjamat.
-Igen-válaszolta.
-Végre!-fogta a fejét Lili.Nem tudom mit kellet végig hallgatnia,de én annyira elmélyültem a saját gondolataimban,hogy egy szavukat sem hallottam,de ahogy Lilit néztem,tényleg aggasztó lehetett.
-Kiengesztellek,amiért én nem értem meg ezt a bonyolult szerelmi életedet...-kezdte Kevin,majd félbeszakítottam.
-Mivel?-tértem a lényegre.
-Egy bulival-kacsintott Kevin.
-Ezt azonnal abhoreszkálom!-szólt közbe Lili.
-Ne már Lili-néztem rá kis kutyaszemekkel.
-Nem értelek.Úgyis az én házamban lesz.-Igen,Kevinnek igaza van.Az ő lakása a buli központunk.Legyen szó a szülinapomról,Lili szülinapjáról vagy Kevin szülinapjáról,szilveszterről vagy karácsonyról vagy csak egy átlagos sulis buliról.Mindig Kevinnél tartjuk,mivel neki nagy lakása van és a szülei soha sincsenek  otthon.
-Ja,de én vagyok az,akinek pakolnia kell.
-Jaj már Lili.Ez együtt jár a bulival.
-Nem vesztek rá-mondta.
-Lili-néztünk rá,mind a ketten bociszemekkel.
-Ne nógassatok már!
-Kérlek!
-Mon Dieu!-fogta a fejét.
-Köszi!-öleltük meg Kevinnel jó,szorosan Lilit.

Prológus

Talán az ősz egyik legszebb napjának indult a mai.Legalábbis kora reggel,mikor felébredtem még ezt gondoltam.Attól függetlenül,hogy minden ugyanúgy kezdődött,mint máskor is.
Felkeltem a telefonom csörgésére,majd kikecmeregtem az ágyamból és felébresztettem a szobatársamat is,aki egyben az osztálytársam.
Elmentem gyorsan letusolni,majd felöltöztem,fogat mostam és beszárítottam a hajam.Ekkor már készen állt  Lili is,akit igazából több,mint négy éve ismerek.Együtt kezdtük a gimit és együtt is fejezzük be.Már az első perctől fogva egymásra találtunk és azóta el sem engedtük egymás kezét.
Ennek persze nem igazán örül a legjobb barátnőm,aki Zsuzsi lenne.Őt már kiskorom óta ismerem.Mindent tudok róla,akárcsak ő rólam.
Alig három éves lehettem,mikor anyukám és Zsuzsi anyukája jóba lettek és megismertem Őt.Ő akkor még csak fél éves volt.Szinte minden napot együtt töltöttünk,de aztán a szüleim úgy döntöttek,hogy elköltözünk,így majdhogynem egy évre megszakadt köztünk a kapcsolat.Semmit sem tudtam róla és ő sem rólam.Nem találkoztunk és valjuk be eléggé nehezen barátkozom,így az új suliban nem is igazán voltak barátim.
Majd végre eljutottunk ide,Budapestre és legnagyobb meglepetésemre ők is ide költöztek,így újra minden a régi volt.
Míg el nem jött a gimi választás ideje.Persze én hamarabb végeztem Zsuzsinál és annak ellenére,hogy ezerszer megbeszéltük már,hogy mi igenis egy gimibe fogunk menni,nem sikerült.
Én ide a Kerekes Anna Gimnáziumba jöttem,ami nem más,mint egy átlagos gimnázium az utcánkban.Ő pedig egy hozzá közelebbi gimibe ment tovább,mert a szülei úgy ítélték meg ez túl messze lenne neki.
Ezek után sem adtuk fel a barátságunkat és minél több időt próbáltunk együtt tölteni,de ott volt a tanulás és sok más egyéb is.Közben a sors összehozott gólyaként Lilivel,akivel végül egy kollégiumi szobába kerültünk.
Szóval,mint minden nap a mai is halál átlagosnak tűnt.
Lilivel elindultunk a gimibe,jobban mondva a gimi előtti játszótérre,ahol Kevinnel futottunk mindig össze.Kevin az én másik legjobb barátom Lili után,a suliból.
Mi hárman mind egy osztályban vagyunk.Kevint eleinte nem igazán kedveltem,majd később kiderült,hogy ő sem engem.Nem tudom miért,de egyszerűen nem volt szimpatikus,majd jobban megismertem és a végén arra ébredtem,hogy ő a legjobb fiú barátom.Soha se ítélkezettek előre.
Lili megint csak sok-sok értelmetlen dologgal tömte a fejem belém karolva,miközben a szokásos találkozó helyünkre tartottunk,majd hirtelen,mintha földbe gyökerezett volna a lábam.Megálltam akaratomon kívül és egy bizonyos pontot,jobban mondva egy bizonyos embert pillantottam meg.
Annyi minden árasztott el.A lepkék,mintha újra éledtek volna a gyomromban és azonnal ki akartak szabadulni onnan.Közben ott volt a düh és a keserves szomorúság érzete is.
Próbáltam tovább menni és elkapni onnan a fejem,még mielőtt észre venne,de nem ment.Nem tudtam irányítani a saját testem.Nem hallgatott rám és a teljes kétségbeesés fogott el.Már több,mint négy hónapja nem láttam.
-Axa,szerintem jobb lesz,ha megyünk-szólt Lili,majd ismét belém karolt és próbált tovább menni,de én mozdulni sem tudtam.-Axa,ha most nem megyünk ide fog jönni-súgta a fülembe,de még ekkor sem tudtam mozdulni,s mikor egy újabb személy lépett ki a kapun csak akkor jutott el,hogy kinek a háza előtt is áll.Tomo,az én volt barátom.Igazából már réges-régen történt,hogy mi jártunk és az is,hogy szakított velem,de még mindig ugyanúgy érzek iránta,mint akkor.Sajnos.Nem akar elmúlni ez az érzés,pedig jó lenne.Egyáltalán nem hencegés képpen,de amíg jártunk mi voltunk a suli legszebb,legaranyosabb párja,mígnem pár kedves ember közbe szólt.
Rita kilépett a kapun,majd egyből Tomo karjaiba borult.Nekem kéne most a karjaiban lennem és nem neki.Gondoltam magamban.
Hogyis mondjam...Tomo volt életem legelső szerelme.Vele történt a sok 'első' dolog az életemben.Első randi,első csók,kézen fogva járás es a többi.És  ő volt az első fiú ,aki darabokra törte a szívem.Nehezen hevertem ki a dolgot.Vagyis még mindig nem hevertem ki.
Hiszen pont akkor hagyott egyedül,mikor a legnagyobb szükségem volt rá.
Nem volt elég nekem,hogy pont az ünnepekkor veszítettem el a szüleimet egy borzalmas autó balesetben még ő is szakított velem.Egy sms-ben,ami valjuk be nem valami szép.
És mi volt az oka?A mentsége?
'Sajnálom,de úgy érzem mégsem passzolunk egymáshoz.Én már mást szeretek.'
Lényegében tökmindegy,hogy aznap vagy pár nappal előtte,esetleg utána küldi el ezt az üzenetet,akárhogy nézzük így is úgy is a padlóra lökött volna.
Tudta jól,hogy mennyire volt szükségem rá és nem volt ott velem.Nem vigasztalt.Még csak tizenhat éves voltam,még csak tizedikes voltam.Tudom én,hogy régen történt már,de még a mai napig ugyanúgy fáj,ha meglátom és csak még jobban fáj,ha meglátom őt Ritával.A lánnyal,akit annyira utálok.Nem csak azért,mert 'elvette' tőlem Tomot,hanem mert ő annyira....leírhatatlan.Borzalmas viselkedése van és fel sem tudom fogni,hogy Tomo,hogy tudja őt elviselni.Én tudom,hogy milyen ő,tudom,hogy nem jön be neki az olyas fajta lány.Vagy lehetséges,hogy nem is ismerem őt igazán...Miután szakított velem rá két hónapra összsjött Ritával és azóta is együtt vannak,habár agyba-főbe csalja Tomot.És ő mit csinál?Semmit.Egyszerűen semmit.Mintha tudomást se venne a dologról.
-Axa,lépjünk már!-rántott egyet rajtam Lili és végre megmozdultam.Kizökkentett az elmélkedésemből.A lábainkkal gyors léptekkel hagytuk el a helyszínt még mielőtt észrevettek volna minket.
-Fogalmam sem volt,hogy pont ekkor fogja őt ott várni-mondta megbánóan Lili.
-Ugyan már!Nem a te hibád-ráztam meg a fejem,majd integetve odalépkedtünk Kevinhez,aki már az egyik hintában ült.
-Sziasztok!-állt fel a hintából,majd erősen magához szorított minket.
-Szia!-köszöntem vissza,minél vidámabban.
-Na,mi történt már?-kérdezte.Mintha csak a fejemben olvasna.Mindig tudja,ha valami baj van.
-Semmi-válaszoltam egy mosolyt varázsolva magamra.Nem akartam újra meg újra végig hallgatni őket.
-Aha-bólogatott,majd Lilihez fordult-Szóval?-kérdezte Lilitől,aki egy pillanatra rám nézett,majd újra Kevinre.
-Láttuk Tomot és Ritát.-mondta ki végül Lili.
-Oh atyám!Azt ne mondjátok,hogy az idei év is,olyan szörnyű lesz,mint a tavalyi-fogta a fejét Kevin.
-Kösz az együtt érzést.-löktem vállba,majd magához karolt.
-Figyelj Axa!Tudom én,hogy ő az első fiúd,az első szerelmed és a többi,de már vége.Egy seggfej!-magyarázta.
-Az enyhe kifejezés!-szólt közbe Lili hevesen bológatva.
-Ch...olyan könnyen beszéltek.Nekem legalább volt már barátom!Na és veletek mi van?Ki látta már valaha is,hogy szerelmesek vagytok vagy valami...?!-húztam fel mindkét szemöldököm.
-Hé!Ez nem volt szép!-tolt el magától megsértődve Kevin és Lili is bevágta a durcit.
-Jó,jó bocsi-tettem fel a két kezem védekező képpen.
-Mindegy is.Akármit mondunk nem hallgatsz ránk!-mondta Kevin.
-Én hallgatok rátok csak értsétek már meg,hogy nem olyan könnyű valakiből kiszeretni.
-Axa,ugye tudod,hogy már három éve szenvedsz?-kérdezte Lili.
-Tudom!-Hogyne tudnám?Hisz én mentem keresztül rajta,persze ők is mellettem voltak.De nem tudják átérezni azt a kínt,amit én ,soha nem is kívánnán,hogy érezzék.
-Na és tanultatok az angol dogára?-kérdezte Kevin gyors téma váltással.Ideje volt már leszállni a Tomot érintő témáról.
-Még csak három hete van suli,de már annyi dogát írtunk,hogy meg sem tudom számolni-dühöngött Lili.
-Ideje lenne indulnunk.Két perc múlva becsengetnek-emlékeztettem a többieket az órámra nézve.Sietős léptékkel indultunk meg a hatalmas épület felé,ami nem más volt,mint a gimi épülete.Pár perccel csöngetés után estünk be,hárman a teremben,de szerencsére még nem volt itt a tanár.Jóval utánunk érkezett meg és kezdetét vette a tanulás.
Igazából ezek a sulis napok annyira unalmasak.Az osztályunk tele van a sok kreténnel -már bocsánat-  ezért hát nem igazán történik sok minden.Nem úgy,mint a két másik osztályban.Az egyik,amiben,Tomo,a legjobb barátja Márk és Rita jár és az ő osztálytársaik,akik legalább viccesek.A másik pedig nem más,mint a 13/d,ahova nem más,mint Josh és az ő haverjai járnak.Azon kívül,hogy egy felfuvalkodott,beképzelt,arrogáns  -jó,befejezem-  szóval a lényeg,hogy nem kedvelem.
Bezzeg az ő osztály,az király.Minden hülyeségben benne vannak és tudják mi a buli.
A szüneteket legfőképp kint szoktuk tölteni Kevinékkel és addig sem vagyunk bezárva a többi 'nyomi' közé.Beszélgetünk és a többi osztályt nézzük.
Szerencsére Tomo-ék terme az elsőn van,így kevésszer  látom őket,viszont Josh-ék terme kettővel van arrébb a miénktől.
Nagyjából nem is tűnik szünetekben olyannak,amilyennek az imént leírtam.Mindig a négy barátjával lóg és sokszor elsétálnak előttünk,miközben a büfébe vagy az automatához mennek.
Most hogy belegondolok...jó párszor volt már,hogy rám nézett-jó ,ez most,így hülyén hangzik,de nem úgy értem  -úgy értem,mintha 'figyelt' volna,miközben Kevinékkel beszélek és gyanús nekem,hogy szinte minden szünetben a büfébe járnak...de mindegy is.
Negyedik óra közben kikéredzkedtem a mosdóba,ugyanis kicsit rosszul éreztem magam.Talán ennem kellene valamit...
Miközben a mosdóba tartottam észrevettem,hogy Tomo ül a földszinti padon.Azonnal elkapott a kíváncsiság,hogy mégis mit keres ő itt,mikor az elsőn van a terme...és amúgy is órája van,mint mindenki másnak.Nagy levegőt vettem és próbáltam figyelmen kívül hagyni.Lassan elbaktattam mellette és magamban imádkoztam,hogy bár ne látna meg,ami teljesen képtelenség volt,de én mégis imádkoztam az ujjaimat szorongatva.
-Alexa-csendült fel a nevem.Igen...ő az egyetlen,aki így hívott.Mindenki csak Axa ként ismer.Még az elején csak Alexa voltam,de ez idővel változott.Azt mondták ez túl nagy energiát vesz igénybe,mármint a nevem kiejtése,így lassacskán és számomra értelmetlenül megkaptam ezt a bizonyos Axa-át,amit mára már teljesen megszoktam és elfogadok.Borzasztóan idegesítő,hogy ő még mindig úgy,hív,hogy Alexa.Nagyjából ugyanez van vele is.Mármint én adtam neki ezt a bizonyos 'Tomo' nevet.Már senki sem hívja így szerencsére.Csak mi Liliékkel.
Amint megszólított úgy éreztem,mintha még mindig ott,abban az évben lennénk,amikor még jártunk.
Sok idő kellett,mire válaszoltam.Válaszoljak-e egyáltalán vagy sétáljak tovább,mimtha mit sem hallottam volna.
-Igen?-fordultam vissza.
-Beszéljünk-válaszolta rám sem nézve.Remek.Vettem egy újabb nagy levegőt és leültem mellé.Hát akkor vegye kezdetét a beszélgetés,amit már több,mint három éve nem csináltunk.