1.rész

Elöző részből:
-Alexa-csendült fel a nevem.Igen...ő az egyetlen,aki így hívott.Mindenki csak Axa ként ismer.Még az elején csak Alexa voltam,de ez idővel változott.Azt mondták ez túl nagy energiát vesz igénybe,mármint a nevem kiejtése,így lassacskán és számomra értelmetlenül megkaptam ezt a bizonyos Axa-át,amit mára már teljesen megszoktam és elfogadok.Borzasztóan idegesítő,hogy ő még mindig úgy,hív,hogy Alexa.Nagyjából ugyanez van vele is.Mármint én adtam neki ezt a bizonyos 'Tomo' nevet.Már senki sem hívja így szerencsére.Csak mi Liliékkel.
Amint megszólított úgy éreztem,mintha még mindig ott,abban az évben lennénk,amikor még jártunk.
Sok idő kellett,mire válaszoltam.Válaszoljak-e egyáltalán vagy sétáljak tovább,mimtha mit sem hallottam volna.
-Igen?-fordultam vissza.
-Beszéljünk-válaszolta rám sem nézve.Remek.Vettem egy újabb nagy levegőt és leültem mellé.Hát akkor vegye kezdetét a beszélgetés,amit már több,mint három éve nem csináltunk.









Hogy miért ültem le mellé,ahelyett,hogy tovább sétáltam volna?Szerintem erre a kérdésre mindenki tudja a választ.
-Tudod...már én is beszélni akartam veled...-néztem rá,mikor végre hajlandó volt felemelni a fejét és rám nézni.Talán jobb is volt,míg nem nézett rám,a szemebe.Egy pillanatra teljesen elvesztem a szemében és féltem,hogy az én szemem  akár képes lenne elárulni,amit érzek.Ilyenkor nem tudtam rá haragudni,mikor a szemembe néz csak a pillangókat érzem a gyomromban és,hogy majd' kiugrik a szívem a helyéről.Ilyenkor teljesen megfeledkezem magamról vagy éppenséggel a tényről,hogy már szakítottunk ,vagyis szakított velem.Ilyenkor mintha nem is létezne Rita.De sajnos igenis létezik és Tomo barátnője ,szóval gyorsan észhez tértem,de még mindig furdalt a kíváncsiság,hogy miért szólított le.Mit keres itt?
-Egyébként neked nem az elsőn van az osztályod?-emlékeztettem.
-De-válaszolta.Egyszerű,rövid választ adott,mint mindig.Sosem volt túl beszédes és úgy tűnik ez nem is változott.
-Akkor miért vagy itt?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel,majd csak biccentett rám a fejével,ami magyarul annyit jelentene,hogy miattam.-Tehát?-próbáltam faggatni,de reménytelen.Vele beszélni?Előbb tanítok meg egy elefántot,minthogy ő megmagyarázzon valamit is.
-Mondani akarok valamit-válaszolt.
-Igen,ezt már mondtad...!Mi lenne az?-kezdett kissé kihozni a sodromból.Miért nem lehet végre kinyögni?Miért kell ennyire túl komplikálni?
Már éppen beszédre nyitotta volna a száját,mikor megszólalt a csengő és így teljesen tönkre vágta az egészet.A diákok,és a tanárok is egy csordaként vonultak ki a termekből a folyósora,majd megérkezett Rita is.
Mintha ott sem lennék,mintha nem is léteznek...teljesen átnézett rajtam és leült Tomo ölébe és hogy még jobban fokozza a kínos helyzetet,miszerint én és a volt barátom egy padon ülünk és beszélgetni próbálunk,megcsókolta.
De megérkezett az én felmentőseregem is,aki nem mást volt,mint Kevin.
-Menjetek szobára!-beszólással köszöntötte a két gerlicét,miközben felhúzott engem a padról és elsétáltunk onnan.Rita csak kinevette,majd folytatta a nyálcserét Tomo-val.
-Csak egyet árulj el!Mégis mit kerestél te ott?-nézett rám dühösen Kevin.
-Én...csak...beszélgettem vele.-hebegte.
-Igen?Nekem ne úgy tűnt.
-Semmit sem tudsz,oké!-fakadtam ki,bár ezt nem ő érdemelte volna ki.
-Jó.Nyugodj le!Azt hiszem nem is akarok-foglaltunk helyett Lili mellett.Kevin az egyik oldalára ült én pedig a másikra és bevágtuk a durcát.Köszönöm neki,hogy mint mindig most is kimentett a 'bajból',de ő tényleg nem érti ezt.Lili sem érti.Nem tudják,hogy min mentem keresztül és nem is kívánom nekik,hogy megtudják.Én tényleg azt hittem,hogy Tomo az igazi.Hogy örökké együtt leszünk,mint a mesékben.
Sosem gondoltam volna,hogy a legnagyobb bajban hagy magamra.Még,ha nem is volt,olyan hosszú idő,míg elértem azt,hogy kinyögje a maga stílusával,hogy járjunk akkor is.Egy évembe telt.Én voltam a legjobb lány barátja és ennyi.Mindenki azt hitte,hogy már réges-régóta járunk csak titkoljuk,de nem.Tényleg nem jártunk.Végül sikerült mégis bevallatnom vele,hogy ő is többet érez irántam,mint barát csak aztán...még az az egy év is jobb volt...olyan keveset voltunk együtt.
Én már szeptember közepe óta úgymond 'kiszemeltem' magamnak,még mikor elkezdtünk a kilencediket.A barátai által ismertem meg őt jobban és igazán.De amint véget ért a suli nagyjából a kapcsolat is köztünk,amit addig,oly szépen ápoltunk.A nyári szünet elején még beszéltünk néha telefonon vagy írt sms-eket,de aztán elmúlt.És mikor elkezdtük a tizediket úgy voltam vele,hogyha ő nem akkor én sem.Elhatároztam magamban,hogy vagy ő kezdeményez és újra építjük a barátságunkat vagy vége,én nem teszek érte.
És ő megtette.Tizedik elején,első nap odajött hozzám és szorosan magához ölelt.Az első ölelésem volt tőle.Minden ugyanúgy folytatódót tovább,mint a szünet előtt.Januárra elértem,hogy bevallja nekem a valódi érzéseit és 'összejöttünk'.
Majd  május nyolcadikán szakított velem egy sms-ben,miszerint ő nem is akarta ezt.Mindig is csak barát voltam neki és az is maradok.Talán még el is fogadtam volna ezt a döntését,ha nem a szüleim halála után írja.És én még ezek után is,annyi idő elteltével is szerettem.És,hogy mi erre a racionális válasz?
Én is szeretném tudni..Három éve lesz,hogy szakított velem.Azóta a nap óta nem is beszéltünk többet.Nem álltam vele szóba,ő pedig nem próbálkozott.A barátaival is megszakítottam a kapcsolatot,így csak Kevin,Lili és a nyomi osztálytársaim maradtak.Régen még összetartott a két osztály.A 10/b és 10/a,kitartottunk egymás mellett és jóban volt a két osztály,de megszakadt a kapcsolat.A harmadik osztállyal pedig sosem voltunk jóban.Nagyjából ismerem az embereket,akik odajárnak,hiszen mindhárman egyszerre kezdtünk,de különösebben nem tudok róluk sok információt.
A nagy morfondírozásból,hogy mi is történt régen ,Lili zökkentett ki.Újra valóságba.C'est la vie!
-Igen-fordultam felé.
-Te meg hol jártál?Már vagy fél órája beszél hozzám Kevin.Könyörgöm béküljetek ki-abajgatott Lili.
-Jó-válaszoltam,majd Kevinre néztem.-Szent a béke. -nyújtottam a kis ujjamat.
-Igen-válaszolta.
-Végre!-fogta a fejét Lili.Nem tudom mit kellet végig hallgatnia,de én annyira elmélyültem a saját gondolataimban,hogy egy szavukat sem hallottam,de ahogy Lilit néztem,tényleg aggasztó lehetett.
-Kiengesztellek,amiért én nem értem meg ezt a bonyolult szerelmi életedet...-kezdte Kevin,majd félbeszakítottam.
-Mivel?-tértem a lényegre.
-Egy bulival-kacsintott Kevin.
-Ezt azonnal abhoreszkálom!-szólt közbe Lili.
-Ne már Lili-néztem rá kis kutyaszemekkel.
-Nem értelek.Úgyis az én házamban lesz.-Igen,Kevinnek igaza van.Az ő lakása a buli központunk.Legyen szó a szülinapomról,Lili szülinapjáról vagy Kevin szülinapjáról,szilveszterről vagy karácsonyról vagy csak egy átlagos sulis buliról.Mindig Kevinnél tartjuk,mivel neki nagy lakása van és a szülei soha sincsenek  otthon.
-Ja,de én vagyok az,akinek pakolnia kell.
-Jaj már Lili.Ez együtt jár a bulival.
-Nem vesztek rá-mondta.
-Lili-néztünk rá,mind a ketten bociszemekkel.
-Ne nógassatok már!
-Kérlek!
-Mon Dieu!-fogta a fejét.
-Köszi!-öleltük meg Kevinnel jó,szorosan Lilit.